Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.06.04.

Angliába költözhet Tvrtko és családja

Ezúttal feleségét keresték meg egy visszautasíthatatlan ajánlattal, még nem tudják, hogyan oldják meg a dolgot.

Vujity Tvrtko felesége, Zsolnay Gyöngyi korábbi sokszoros válogatott kosárlabdázó, aki az utóbbi években edzőként dolgozik, egy székesfehérvári sajtótájékoztatón jelentette be, hogy

befejezi magyarországi munkáját, miután visszautasíthatatlan ajánlatot kapott Angliából.

A sportoló azt egyelőre még nem tudja, hogy családtagjaival, vagy nélkülük költözik. Egyben azonban biztosak: ezt a helyzetet is megoldják majd, ráadásul nem először fordulna elő, hogy családjuk külföldre költözik.

Tvrtko a Blikknek azt mondta, családjukban mindenkinek egyenlő szavazati joga van, így közösen döntik majd el, mit csináljanak. "Gyöngyi az elmúlt 17 évben mindent megtett értem, amiért végtelenül hálás vagyok, és természetes, hogy ahogy eddig is, mindenben támogatom, hogy megvalósíthassa álmait" - szögezte le a műsorvezető, akinek, bár szombat este látható majd egy műsora a Duna TV-n, a továbbiakról egyelőre még tárgyalásokat folytat, a lap azonban úgy tudja, nem jelentene akadályt az sem, ha Tvrtko külföldön élne, haza tudna járni onnan s a forgatásokra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz