Létrehozva: 2016.05.23.

A pucér reality-ben nemcsak a ruha, az agy is kevés

A meztelen reality szereplõi nemcsak randiguruk, hanem igazi nyelvújítók is. Az Ádám keresi Évát címû párkeresõ nyelvi villantásban éppúgy jeleskedik, mint a testiekben. Összeszedtünk a legjobb beszólásokat.

Josie az első Ádámként érkezett a szigetnyi édenkertbe, ahol sem a vele érkező Anett, sem a dögös szőke Kloé nem ejtette ámulatba. Ellentétben Petrával, akivel azóta is egy párt alkotnak. Bár a lány a jelek szerint nem igazán figyelte meg a leendő pasiját...

Anett és Petra:

- Elég jól néz ki, de alacsony. Ez zavar engem.

- Ezt jó, hogy mondod, meg se figyeltem.

De az olasz DJ, Kloé is kitett magáért, már ami a nyelvi villantást illeti.  Így mutatkozott be az újonnan érkezőknek.

Én vagyok itt a rettenthetetlen meztelen csiga.

Később szomorúságának is hangot adott.

Most nagyon le vagyok tablózva

A folytatásban egy Évára három Ádám is jutott, Bence meg is állapította:

Kicsit túlteng a kolbász a szigeten.

A finoman szólva is ösztönlényként élő és gondolkozó Máté több kritikát is kapott. Például Nikinek sem jött be:

Szerintem te olyan gyerekésszel rendelkezel, hogy az kegyetlen.

De a kisasszony így is eljátszott kettejük gondolatával...

Olyan fiút, mint Máté, el tudnék képzelni, de viszont nem szeretnék.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle

HŰHA

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

HŰHA

Döntött a Házasság első látásra Petrája: ez lesz a kapcsolat vége?