Létrehozva: 2018.05.31.

A kutyának sem kell Friderikusz milliárdos palotája

Évek óta próbálnak vevõt szerezni a Fenyõ-villára, ám a mai napig nem sikerült túladni az ezer négyzetméteres házon.

Budapest talán legizgalmasabb és egyben legextrémebb, az olasz paloták pompájával felújított villájára még csak érdeklődő sincsen évek óta. A házat a legendás médiacézár, Fenyő János építette, a kor legmodernebb eszközeit, találmányait felhasználva. Hiába azonban a hatalmas medence és az olasz márvány, úgy tűnik, átok ül a házon.

Friderikusz Sándor 1999-ben 500 milliót fizetett érte Fenyő János özvegyének, majd saját ízlésére formálta az 1050 négyzetméteres, tájvédelmi körzetben épült ingatlant. Félelmetes összeget fordított a felújításra, hiszen nemcsak a legjobb mestereket választotta a munkálatokhoz, de a felhasznált anyagokat is külföldről hozatta.

Nem csoda, hogy a legendás tévés 2,5 milliárdot kér az ingatlanért. Vevő azonban nem akadt rá tavaly sem, amikor számos ingatlan- portálon hirdették az Alkony utcai házat. A hirdetések azóta eltűntek, de a %RIPOST% megtudta, „pult alól”, szigorú szabályok mentén, továbbra is keresik az új tulajdonost, akit nem zavar az épület kalandos múltja. 

"Fridi háza továbbra is eladó, de már csak úgymond „pult alól”, vagyis célzottan kínálja az értékesítéssel megbízott cég egyetlen embere azoknak, akik rendelkeznek ekkora összeggel és éppen ilyen ingatlant vásárolnának.

Maradjunk annyiban, hogy nem adják egymás kezébe a kilincset a vevőjelöltek...

- nyilatkozta a %RIPOST% napilap csütörtöki számának a házat jól ismerő ingatlanszakértő, aki sok izgalmas részletet is elárult.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izraeli rakéta csapást mért Iránra

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár