Létrehozva: 2017.05.13.

A Google már tudja, hányadik lesz ma Pápai Joci!

Itt az õ listájuk.

Ha ez tényleg így lesz, nyilvánosan esszük meg a kalapunkat...

Hatalmasat robbant tegnap a Ripost egyik írása, amelyben arról számoltunk be, Pápai Joci eurovíziós előadása a második legnézettebb produkció a dalverseny hivatalos Facebook-oldalán. Márpedig ez azért több, mint árulkodó, és a zsűri sem hagyhatja majd figyelmen kívül.

Ebben a tekintetben ráadásul Joci egy nap alatt csak közelebb kúszott az első helyhez: a portugál Salvador Sobral jelenleg 1,8 millió megtekintésnél jár, Pápai Joci 1,4 milliónál.

Rajtuk kívül senki nincs egymillió felett.

Ma este kiderül, mennyit nyom a latban, hogy a közönség oda van a magyar fiúért és az Origoért. Addig pedig álljon itt egy újabb lista, ami a végső sorrendet hivatott közölni.

Ez utóbbi ráadásul nem találgatás, kőkemény tudomány, szokásokkal, adatokkal, keresési előzményekkel, valószínűségszámítással tarkított egyveleg. 

A Google adatai alapján ugyanis jelenleg úgy fest, ez lehet a végső sorrend majd a versenyen. A honlap készítői tételesen le is vezették a számításaikat, amelyet ide kattintva teljes egészében végig lehet követni.

Ami azonban a legfontosabb: a számításuk szerint Portugália nyeri 428 ponttal. Második Ausztrália 298-cal, harmadik Belgium 240-nel.

Pápai Joci 35 pontja a 13. helyhez lesz elég.

Azért ezt mi, magyarok biztosan nem írjuk alá!

És íme, kiknek adjuk a pontjainkat majd a mesterséges intelligencia szerint:

Joci kattintásszámát itt növelhetjük:

Ma este minden kiderül!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár