HŰHA

A Dal 2020: tanítványai drukkolnak Orsovai Reni győzelméért

Az énekesnő Rácz Gergővel és saját együttesével, a Nenével is bekerült a verseny döntőjébe, így március 7-én kétszer kell majd bizonyítania.

Szombat este kiderült, melyik négy produkció jutott be A Dal 2020 döntőjébe. Így kialakult a végső mezőny, amiben nyolc dal közül dől el március 7-én, melyik lesz az év slágere.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Kaszner Nikolett / MTVA

A zsűri és a nézők szavazatai alapján a második elődöntőben a Turbo, a Nene, Ember Márk, Kóbor Zsóka és Polgár Patrik jutottak tovább. Ők csatlakoztak az első elődöntő továbbjutóihoz, vagyis a következőkhöz: Fatal Error, Tortuga, Takács Nikolas, valamint Rácz Gergő és Orsovai Reni.

A fiatal énekesnő A Dal történetében először „duplán” jutott be a döntőbe: nem csak Rácz Gergővel közös számukat, a Mostantól-t imádják a nézők, de saját együttese, a Nene produkciójának is bizalmat szavaztak.

„Idén megfogadtunk, hogy nem spekulálunk azon, hogy vajon hány pontot kapunk, csak örülünk annak, ha sikerül. Ettől függetlenül volt egy elképzelésem a döntős mezőnyről, amit nem így képzeltem el, de nagyon boldog vagyok, hogy a saját zenekarommal is ott lehetünk szombaton!„ – mondta el a -nak Reni, akinek sok rajongója mellett a környezete is rengeteg támogatást nyújt.

”Egy középiskolában tanítok ének-zenét, ahol a kollégák és a diákok is nagyon szurkolnak nekem. A döntőre duplán kell készülnöm, de a munkahelyemen nagyon megértőek. A tanítványaim minden forduló után ujjongva fogadtak, szurkoltak, szavaztak. Igazi szeretetbuborékban élek” – fogalmazott mosolyogva az énekesnő.

A Dal 2020 döntőjét március 7-én rendezik, a győztes 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét.

A most kiesett produkcióknak sem ért még véget a verseny, hiszen a www.adal.hu oldal Akusztik menüpontja alatt mind a 30 versenydal akusztikus változatára lehet szavazni március 4-én éjfélig. A Dal Akusztik győztesét szintén a műsor döntőjében jelentik be.

És ezeket olvastad már?