Létrehozva: 2015.06.11.

A csontsoványra fogyott Czifra Noémi elképesztő kijelentést tett

Egykor mûsorvezetõ és énekesnõ volt Czifra Noémi, egy ország rajongott érte, majd teljesen eltûnt. Az elmúlt évek botrányai azonban visszahozták õt a köztudatba és most ezt a hullámot lovagolja meg.

Ráadásul nem is akárhogy, mert újra színpadra fog állni! Néhány évvel ezelőtt ittas vezetés vádjával járult a bíróság elé, amit később ejtettek. Ugyanebből az ügyből kifolyólag közokirat-hamisítás miatt azonban nemrégiben 5 hónap börtönt kapott 2 évre felfüggesztve. Az ügy nagyon kacifántos és éveken át húzódott. A lényeg, hogy az RTL Klub egykori munkatársa, úgy igényelt új jogosítványt, hogy azt a rendőrség korábban az ittas vezetés vádja miatt bevonta.

Bár a tényről, hogy a hatóság bevonta a papírjaimat a mai napig nem kaptam értesítést

- magyarázta sietve Nóci. 

Az ügy óriási port kavart, hiszen akkor már évek óta nem lehetett hallani a Való Világ egykori műsorvezetőjéről, majd hirtelen megint a figyelem középpontjába csöppent.

Évekig csak hallgattam és tűrtem. Fél éve meg sem fordult a fejemben, hogy visszatérjek a hazai közéletbe, de akkora reklámot kaptam, amit meg sem tudnék fizetni, és ezt illik kihasználni.

Sokan kerestek meg azzal, hogy énekeljek, zenéljek, sokáig csak legyintettem, de aztán rájöttem: igazuk van" - mondta határozottan Nóci

 

Meglovagolja az újbóli lehetőséget

A sors iróniája, hogy a sajtóban megjelent sok hülyeség miatt kerültem vissza a köztudatba. A negatívat pozitívra váltom és újra adni szeretnék az embereknek.

Korábban csak a komolykodás és szomorkodás ment, élvezem, hogy most újra vidám és felszabadult vagyok. Ebbe szeretnék visszatérni"  - mondta lelkesen a kisgyermekes anyuka. 

Ne szégyellje magát senki, ha elfelejtette, hogy Nóci nem csupán a Való Világ műsorvezetője volt, hanem egy bizonyos E-mail együttes tagja is, akik 2001-ben robbantak be. Ezt a fonalat gondolta most újra felvenni Czifra Noémi, de nem a megszokott formában.

Volt egy dalunk a Lehet, hogy ő című, ezt szerettem volna egy másik nadrágba belerázni és ezzel újra fellépni. Összeálltunk egy Dj-vel, aki egészen más szemszögből közelíti meg a retró vonalat. Jövő héten már hallható lesz a rádiókban

Az új retróformáció pedig a Nóci feat. Man-y névre fog majd hallgatni és országjáró körutakat is terveznek. Egy biztos, a hatalmas ingyenreklámnak köszönhetően Nóci most teljesen a figyelem középpontjába került. Vagy arról írnak, hogy milyen vékony, vagy arról, hogy mit követett el korábban, de az biztos, hogy mi arról is írni fogunk, hogy mennyire megy a zenebona. Ha jó, ha nem!

Előkerestük az E-mail együttes egyetlen videóját a neten... hát, hallgassátok kellő komolysággal...

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg