Létrehozva: 2017.11.22.

A botrány folytatódik: Ambrus Attila kitálalt Tvrtkóról!

A Viszkis és a mûsorvezetõ az ATV-n, élõ adásban vesztek össze, Ambrus vérig sértõdött.

Amikor Ambrus Attila kedd reggel az ATV Start Plusz vendégeként bement a stúdióba, még nem is sejthette, hogy az ártatlannak induló beszélgetés csúnya véget ér majd. Az adásban ugyanis az egyik műsorvezető, Vujity Tvrtko kemény szavakkal illette az egykori Viszkist, aki - szerinte - ártatlan emberek pénzét tette magáévá.

A Viszkis megvédte magát, ám látszott, rossz szájízzel hagyja el a stúdiót. Később kiderült, hogy bőven van még mondanivalója.

"Évekkel ezelőtt a börtönben láttam a tévéműsorait, amikben ő próbált velem szemben erkölcsi magaslatokból beszélni. Néhányszor csúnyán belém állt, úgy minősített, hogy én nem tudtam neki válaszolni. Nem vagyok büszke arra, amit korábban csináltam, leültem érte a büntetésemet, viszont az nem működik, hogy ez az ember leszedi rólam a keresztvizet.

Már évek óta azon agyaltam, hogyan tudok revansot venni rajta, eredetileg le akartam szedni a sapkáját, de egy ügyvéd felvilágosított, hogy ez is büntetőjogi kategóriába esik

- mondta el a Borsnak Ambrus, akinek végül nem kellett semmit tennie, Tvrtkó magától kezdeményezte a vitát.

A kezdeti dühöt aztán további heves szavak követték, Ambrus kitálalt a lapnak, és végre talán kiadhatta a sok év keserűségét, amit Tvrtkó okozott neki.

Már hánytam attól, hogy ő évek óta belém törli a lábát, miközben álságos dumákkal próbálja eladnia az embe­reknek a sz*ros történeteit.

Próbáltam a helyzetet kulturáltan megoldani, de már a felvezetőjében azt mondta, hogy én másoknak, többek között neki is elloptam a pénztárcáját. Azt nem értem, hogy aki a saját nevét nem meri felvállalni, az miért támad úgy embereket, hogy azok nem tudják megvédeni magukat.

A szememben ő egy hiteltelen senki, nem adok egy évet, és innen is kirúgják, ahogy Amerikából is hazatántorgott!

A Bors kereste az ügyben a Tvrtkót is, ám ő - bár látta a neki címzett üzenetet - nem reagált a megkeresésre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg