Létrehozva: 2019.08.07.

Horváth Tamás: Sosem felejtem el, hogy honnan jöttem

Egy évbe telt, hogy elkészüljön a legújabb Horváth Tamás sikersláger. A jókor, jó helyen lévõ, abszolút hiteles énekes a kezdeti zökkenõkrõl, ugródeszkákról és feleségérõl, mint múzsáról mesél a Sláger FM vasárnapi adásában.

Horváth Tamás valódi zenészdinasztia sarjaként jött a világra, mégsem felmenői sikerét kihasználva kovácsolt magának hírnevet. Kisgyermekként autodidakta módon tanulta a mesterséget, nyolc éves korában zeneiskolai tanulmányokba kezdett. Kitaposta magának a sikerhez vezető utat, ami bár nem bizonyult zökkenőmentesnek, megtanította értékelni mindazt, amit elért. „Azokat a sikereket, melyeket ma megélek, azért tudom becsülni, azért tudok hálás lenni értük, mert

emlékszem azokra az időkre, amikor például lakodalmakban zenéltem,

éttermekben voltam háttérzenész– fejti ki szerényen a Sláger FM hallgatóinak.

Élete egyik legjobb döntése volt, amikor a YouTube magyarországi robbanását követően a 2010-es évek elején csatlakozott a platformhoz, zenei videói azóta milliós megtekintésekkel bírnak, csatornája már több mint 300 ezer követővel rendelkezik.

Sosem kerestem ezek miértjét és hogyanját, és pont ezért gondolom, hogy működik”

– felelte Kalmár Tibor azon kérdésére, hogy vajon a rajongói miért szeretik ennyire a dalait. Elmondása szerint szövegei egyszerűek és érthetőek, ráadásul olyan hétköznapi dolgokról szólnak, mint a szerelem, csalódás, öröm és bánat, melyekkel bárki könnyen azonosulni tud. Minden dalában maximálisan jelen van, ő írja a szöveget, maga hangszerel, és hisz saját magában, ez teszi hiteles előadóvá. „Akármilyen közhelyesen hangzik, mindig hinni kell magunkban” – állítja nevetve.

„Ezt a legtöbbeknek tanulni kell, nekem sem ment mindig. A legnagyobb támaszom a feleségem. Õ volt az, aki hitt bennem, amikor még én sem hittem magamban. Nem véletlen, hogy dalaim jelentős részét ő ihleti. Szerencsés, és kiváltságos ember vagyok, hogy ilyen feleségem van” – érzékenyül el, majd hozzáteszi, kedvese menedzseri teendők ellátásával is támogatja karrierjét.

A közkedvelt énekes épp harmadik nagy budapesti koncertjére készül, amelyre vendégfellépőként csatlakozik hozzá Majka. A két előadó duettje tavaly decemberben debütált majdnem egyéves közös munka eredményeképp, klipje azóta több mint 20 millió megtekintésnél jár.

„Én nagyon kevés emberrel dolgozom együtt, tudatosan nem kooperálok másokkal”

– árulta el Tomi, aki a Meztelen hangszereléséért felelt, a klipet viszont teljes egészében a rapper rendezte.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot