Létrehozva: 2020.08.10.

Különleges szerepben tűnik fel a legendás magyar színész

Harsányi Gábor gondolkodás nélkül mondott igent a fiatal énekes felkérésére. Az sem zavarta, hogy gyakorlatilag arctalan maradt a klipben...

Elég ritkán fordul elő egy feltörekvő, fiatal énekes esetében, hogy klipje forgatásához sikerül megnyernie magának egy neves színészt. Galát Norbert felkérésére mégis azonnal igent mondott Harsányi Gábor, aki ráadásul egy meglehetősen érdekes szerepben tűnik fel a Várnék Rád című dal videójában.

Fotó: DFP

Harsányi ugyanis egyáltalán nem felismerhető a jelenetben, melyben csuhás szerzetesként üldözi az énekest.

„Norbi és köztem régóta munkakapcsolat van, de mondhatom, hogy ma már nem csak kollégaként, de barátként is tekintek rá. Ő volt az egyik főszereplő a Pesti srácok című darabomban és amellett, hogy remek színész, kiválóan énekel is. Ezért örültem neki, amikor megkeresett azzal, hogy szeretné, ha feltűnnék a videóklipjében. Korábban még sosem alakítottam arctalan karaktert, de a kedvéért ezt is bevállaltam...” – mondta nevetve a színész, aki felvetette, hogy később szeretné, ha Norbi az ő dalai közül is elénekelne néhányat, illetve komoly szerepet szán neki a nemrégiben elkészült új musicaljében is.

Galát Norbert a Ripost-nak elárulta, nem csupán a klip miatt hálás a színésznek, hiszen a közös munka miatt jóval előbb kapta meg színészdiplomáját, mint évfolyamtársai.

„Rengeteget köszönhetek Harsányi Gábornak. Annak idején Bánfalvy Ági iskolájába jártam, ahol a negyedik és ötödik szemeszter között választott ki engem Harsányi Gábor a darabja egyik főszerepére. A bemutatóra eljött a bizottság is és gyakorlatilag ezt tekintették a végzős vizsgaelőadásomnak, így a premier után meg is kaptam a színészdiplomámat. Fél évvel azelőtt, hogy hivatalosan végeztem volna” – mesélte Galánt Norbert.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

magyarnemzet.hu

Rengetegen megnézték Varga Judit megrendítő interjúját

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai

SZTÁR

Forró a lista, ők voltak Katalin hercegné pasijai Vilmos előtt