Létrehozva: 2019.10.22.

Hajdú Péter meglátogatta a lábadozó futball-legendát

Az utóbbi időben sokan aggódtak a magyar futballválogatott egykori szövetségi kapitányáért, de a Szőke Szikla szerencsére jó ütemben gyógyul...

Mészöly Kálmán egyre jobban van azután, hogy tavaly januárban agyvérzés gyanújával kórházba szállították, ahol kiderült, hogy a Szőke Szikla kétoldali tüdőgyulladással küzd. A vizsgálatok később kiderítették, hogy a válogatott korábbi szövetségi kapitányának koszorúér-szűkülete van, gond van a térdízületeivel, a gyomrával és a bélrendszerével is.

A sportlegenda szervezete azonban a jelek szerint vasból van, hiszen mára legyőzte betegségeit. Erről tanúskodik Hajdú Péter is, aki a hétvégén meglátogatta „öreg barátját”

„Régóta ismerem Kálmánt, hiszen többször szerepelt a műsoraimban és gyakorta volt bíró a médiaválogatott mérkőzésein. Hétvégén egy közös jó barátunkkal jártam nála, és nagyon jó volt látni, hogy bár fizikálisan még nincs teljesen rendben, de a humora és a jókedve már a régi. Rengeteget nevettünk, miközben hallgattuk a hihetetlen történeteit. Elmesélte hogyan találkozott a Beatles tagjaival és azt is, hogy miért mondott nemet anno egy hatalmas európai klubcsapat hívására. Úgy váltunk el, hogy teljesen megnyugodtam, hiszen láttam, hogy jó úton halad a teljes felépülés felé”

- mesélte Hajdú.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai