Létrehozva: 2021.04.19.

Maga alá temeti a gyász II. Erzsébet királynőt, egyedül fogja tölteni a születésnapját

II. Erzsébet Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának, valamint a Nemzetközösség királynője a héten fogja betölteni 95. életévét.

A brit uralkodónő április 21-én, a héten szerdán fogja ünnepelni a 95. születésnapját. Ám várhatóan ez lesz a legmagányosabb születésnapja, miután elvesztette szeretett férjét, Fülöp herceget.

A palota forrásai szerint II. Erzsébet királynő visszatért Frogmoreba, ahol csupán két kutyája társaságában egyedül gyászolhat. Szakértők szerint ez egyfajta szokás, ami segít az uralkodónő számára feldolgozni a gyászt és csupán a windsori személyzetből tartott vele egy kisebb csoport.

Fotó: AFP

Ez nem lesz másként a születése napján sem. Már jó előre bejelentette, hogy elhalasztja minden hivatalos dolgát, a szokásos éves, születésnapi fotózását is lemondta, a gyászidőszakra hivatkozva.

A nyilvános tiszteletadásokat is elhalasztották, így nem lesz fegyveres tisztelgés, sem felvonulás. Sőt arról is gondoskodtak, hogy egyedül Andrew és Edward hercegeket fogadja majd.

A források azt is megerősítették, hogy a királynő a múlt héten figyelemre méltó lelkierőt tanúsított, és példát mutatott az egész családjának. Férje elvesztése óriási űrt hagyott az életében, de továbbra is a lehető legtöbb kötelezettségvállalást teljesíteni fogja a két hetes gyász befejezése után, ami éppen a születésnapja utáni napon esedékes.

Fülöp edenburgh-i herceg halála egyfajta törést okozott az uralkodó családban, amit még Harry, Vilmos és Katalin hercegné közeledése sem tud enyhíteni.

A hivatalos gyász tegnap reggel 8 órakor véget ért, az uniós zászlók továbbra is kint maradtak a kormányépületeken.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot