Létrehozva: 2020.12.03.

Gáspár Zsolti vallomása: El sem tudom képzelni az életet nélküle

Manci nénit szinte minden adásban emlegeti Zsolti gazda és nem is véletlenül, hiszen szoros kapcsolat van közte és az idős asszony között.

Manci néni a Farm VIP első adásában tűnt föl először, amikor köszöntötte a helyszín felé tartó Zsolti gazdát. Azóta pedig folyamatosan emlegetik, hiszen Zsolti rengeteg mindenben számíthatott rá a háttérben és persze szerephez jut még a produkcióban is. Most például azokat a pékárukat kellett leutánozniuk, amiket ő sütött. De ki is Mancika néni?

„Manci néni egy igazi angyal, aki a forgatásokon mindig ott volt velem a háttérben és segített nekem, hogy minden flottul menjen. Minden nap ágyba hozta nekem a reggelit, ami azt jelentette, hogy hamarabb ébredt mint a kakasok, mert én az ő első rikkantásukra keltem a farmon. Amíg én forgattam, ő rendbe tette a portát, főzött, mosott rám és mire napnyugtára hazaértem, főt étellel várt engem” - mesélte Zsolti, aki azóta is tartja a kapcsolatot az asszonnyal és már tervezi, hogy visszatér a farmra, mert nagyon hiányzik neki Manci néni főztje.

„A feleségem úgy főz, mint a hét ördög és eddig nem is akadt versenytársa, de amikor belekóstoltam Manci néni főztjébe, nem hittem az ízlelőbimbóimnak. Az a helyzet, hogy én már nem tudom elképzelni az életemet Mancika főztje nélkül. Már alig várom, hogy újra az asztalánál ülhessek és egyem, amit elém tesz!” - áradozott az asszonyról Zsolti, aki azt is elárulta, hogy a Farm VIP-ben szereplő játékosok is megkedvelték Manci nénit.

„Ilyen asszonyt még nem is láttam, pedig mifelénk Nógrádmegyerben sem ritkák a dolgos hölgyek. Egyszerűen mindenből kivette a részét a farmon és mindent úgy csinált, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Még a birkatartás kapcsán is kaptam tőle tanácsokat, pedig ahhoz igazán értek. Arról nem beszélve, hogy mindenben segített a játékosoknak is. Több feladatban is ellátta őket intelmekkel és nagyon meg is szerették őt” - magyarázta Zsolti gazda. Manci néni ugyan keveset szerepel a műsorban, de hamarosan újra feltűnik majd és segíti a játékosokat egy újabb termelési feladatban.

Farm VIP stáj
Fotó: Szabolcs László

Manci néni: Szívemhez nőtt ez a Zsolti gyerekek Nem csak Gáspár Zsolti zárta szívébe az asszonyt, de Manci néni is szeretettel gondol vissza a nyári forgatásokra. „Fantasztikus élmény volt részese lenni ennek a műsornak. Nem is gondoltam volna, hogy Zsolti ennyire szorgalmas és rendes ember. Bevallom szívemhez nőtt ez a gyerek és persze a többiek is. A legtöbben kellemes csalódást okoztak azzal, hogy megfogták a munka végét és nem nyavalyogtak”- mondta lapunknak az asszony, aki elárúlta, a fináléban is szerephez jut majd.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai