Létrehozva: 2021.12.05.

Gáspár Zsolti beindult: 3 kamionnyi adományt szór szét karácsonyig

Gáspár Zsolti és édesapja megható fogadtatásban részesültek Hódmezóvásárhelyen, ahová rengeteg adománnyal érkeztek.

Több mint 300 mikuláscsomagot osztott szét szombaton délután a Hódmezővásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat a Sutuban. A Gáspár család adománya tette ezt lehetővé. Idősebb Gáspár Győző és Gáspár Zsolti maguk is részt vettek a rendezvényen. Nem érkeztek üres kézzel, a korábban eljuttatott édességcsomagok mellett még további csokikat és ruhaneműket is rejtett az autójuk. A Farm VIP műsorvezetőjét hatalmas ováció fogadta, sokan szelfiztek is vele.

Fotó: delmagyar.hu

„Már 25 éve járok Hódmezővásárhelyre. Kószó Péterrel egy véletlen találkozás hozott össze bennünket, ami után barátokká váltunk és tartjuk is ezt jóban-rosszban. Amikor meghalt a feleségem, Péter a temetésen beszédet is mondott. Úgyhogy nekem szívem csücske Hódmezővásárhely mondta idősebb Gáspár Győző, aki ebben az időszakban 40 településre látogat el a kisebbik fiával, mindenhol meglepetést szerezve a legkisebbeknek.

Fotó: delmagyar.hu

A hódmezővásárhelyi roma gyerekeknek is annyi ajándékot hoztak, hogy egy autóba be sem fért.

Idősebb Gáspár Győző meg is mutatta, a csomagtartó tele volt édességekkel és különböző méretű nadrágokkal. Elmondása szerint összesen 5 kamionnyi árut vásároltak, ezzel támogatják a rászorulókat.

Kószó Péter, volt alpolgármester a Mindenki Számít Vásárhelyen Alapítvány elnöke, a Johannita Segítő Szolgálat Hódmezővásárhelyi Szervezetének vezetője hozzátette, eddig Gáspár Győzővel már közel 40 jótékonysági rendezvényt szerveztek az elmúlt években.

Fotó: delmagyar.hu

– Régi barátságot ápolunk Győzővel, kértem a segítségét, és partner volt ebben. Most több mint 300 kisgyermeknek tudunk így örömet szerezni Mikulás előestéjén mondta Mezei Vidor, a Hódmezővásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Azt is megtudtuk, 2 hét múlva a Szent István téren 1000 főre gulyáslevest főznek a hátrányos helyzetűeknek. Ugyancsak karácsony előtt 1500 pucolt baromfit is kiosztanak.

– Köszönöm Vidor és Péter bátyáimnak, hogy meghívtak Vásárhelyre. Lehet, hogy kevesen tudják, de oltást népszerűsítő országjáró körúton vagyok – mondta a Farm VIP egyik sztárja, Gáspár Zsolti.

Fotó: delmagyar.hu

”Szeretném, ha mindenki felvenné az oltást. Mi, édesapámmal átéltünk a covidot, 15 napig voltunk intenzív osztályon. Szeretnénk, ha más nem kerülne ilyen helyzetbe, ezért biztatunk mindenkit arra, hogy oltassa be magát. Roma testvéreink közül sokan félnek az oltástól, azt hiszik például, hogy chipet ültetnek beléjük. Szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy semmi ilyesmi nem történik, az oltás nagyon fontos!„- magyarázta a delmagyar.hu-nak a híresség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai