Létrehozva: 2019.10.09.

Ázsiai árvát fogad örökbe Gáspár Zsolti

Fél évvel azután, hogy hazatért az Ázsia Expressz heteken át tartó forgatásáról, Gáspár Zsoltit nem hagyja nyugodni az a szegénység, amivel szembesülnie kellett.

Gáspár Zsolti emberfeletti teljesítményt nyújtva küzdötte át magát Srí Lankán, Indián és Thaiföldön. Az út során szinte végig hozta a formáját és bohóckodott, de nem kerülte el a figyelmét az a rengeteg, nyomorban élő gyermek, akikkel mindhárom országban találkozniuk kellett. Zsolti hazatérve azzal szembesült, hogy egyre többször gondol az európai szemmel felfoghatatlan nyomorra, ami már álmában is kísértette. Ezért elszánta magát és felkereste a Baptista Szeretetszolgálat Fogadj örökbe! programját.

Fotó: Ripost

„Amióta az eszemet tudom és megtehetem, támogatok gyermekeket és azt a gyermekkórházat is, ahol rengeteget tettek a kisfiamért, Nikolaszért. De ez valahogy nem enyhítette a lelkiismeret furdalásomat, ami azóta tört rám, hogy Evelinnel hazatértünk Ázsiából. Azok az apró és éhes gyerekek… Arra gondoltam, hogy muszáj segítenem valahogy. Először titokban rákerestem, hogy lenne–e lehetőség arra, hogy örökbe fogadjak egy srí lanka-i, vagy indiai árvát, de ezt a magyar törvények nem teszik lehetővé. Aztán rátaláltam a Baptista Szeretetszolgálatra, ahol van lehetőség arra, hogy havonta háromezer forinttal támogassak egy gyermeket. Körbejártam a dolgot és ez működik. Nekem ez a pénz szinte semmi, de egy ottani gyermek ennyiből ételt, ruhát és oktatást is kaphat”

- mesélte Zsolti, aki a Ripost napilap szerdai számában azt is elárulja, mire kéri játékostársait.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot