Létrehozva: 2021.03.04.

Gáspár Evelin feladta: Nem kell nekem férfi

Gáspár Evelin nem először, de egy ideig biztosan utoljára csalódott a férfiakban. Olyan pofont kapott most a sorstól, ami teljesen padlóra küldte...

Gáspár Evelin csak úgy akart élni, ahogy minden korabeli fiatal nő szeretne. Szerelemben egy olyan férfi oldalán, akiben megbízhat és aki mellett kiteljesedhet az élete. A család már az eljegyzést tervezete, de a kapcsolat januárban zátonyra futott és Evelin lezárta. Boldizsár azonban nem így gondolta és két hónappal később szó szerint zsaroló hadjáratot indított ellene.

Evelin végleg csalódott a férfiakban...

Mint ismeretes Boldizsár intim tartalmú üzeneteket és intim fotókat osztott meg a közösségi oldalán és trágár hangvételű posztban szapulta őt. Sőt az édesapja halálosan meg is fenyegette a Gáspár családot, ami miatt Evelin feljelentést is tett.

Eldurvult a botrány...

A történet szerdán a lapokban folytatódott, mindkét fél elmondta a maga verzióját, sőt a fiú édesapja a Blikknek elismerte, hogy valóban telefonon fenyegette meg Evelint és családját. Boldizsár ugyanakkor a Borsban ennek ellenkezőjét állította és elmondta, hogy egy ismerősétől úgy tudja, a fiatal híresség megcsalta őt, majd hozzátette, hogy vasárnap este még együtt voltak és szerelmet vallottak egymásnak. Majd arról beszélt, hogy éppen ő az, akit Gáspárék megfenyegettek...

Gáspár Evelin összeomlott... Fotó: Tv2

Evelin szerint ebből egy szó sem igaz...

„Nem értem ezt az egészet! Fogalmam sincs, hogy ő miért éli meg másképpen a szakításunkat, mint ahogyan az a valóságban történt. Én januárban már nyilvánosan beszéltem a szakításról, amit ő sajnos máig nem tudott elfogadni, de erről én nem tehetek” - kezdte a Ripost-nak szerda reggel megtörten Evelin, aki most úgy érzi, végleg elvesztette bizalmát a férfiakban.

Evelin egy darabig biztosan nem bízik meg egy férfiban sem

„Nekem nem kell férfi”

„Levontam a megfelelő konzekvenciát és bár sajnos nem először, most jó darabig biztosan utoljára. Nekem nem kell férfi! Jól megvagyok én egyedül is. Képes vagyok építeni az életemet nélkülük, sőt akkor halad csak igazán, ha nincs mellettem senki. Engem még egy férfi sem épített soha, a szűk családtagjaimon kívül, sőt, csak romboltak rajtam. Elvették a bizalmamat és az önbizalmamat is... Mostantól nem próbálkozom, csak magamra koncentrálok” - jelentette ki Gáspár Evelin, aki úgy érzi, eddig csak kihasználták őt azok, akiket közel engedett magához.

„Sosem voltam az a fajta, aki elvárta egy férfitól, hogy mindent ő teremtsen meg egy kapcsolatban, mármint anyagi értelemben. Sajnos azonban azt vettem észre, hogy ez fordítva mindig így alakult. Nem voltam más, mint egy pénztárca, akivel jó megjelenni társaságban, mert státusszimbólum vagyok. Én nem akarok ez lenni senkinek!” - fakadt ki a fiatal híresség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője