Létrehozva: 2020.08.04.

Csúnyán összeugrott Gáspár Evelin és Bíró Ica

Már a második forgatási napon elszabadultak az indulatok a MasterChef VIP 2 stúdiójában, ahol egy páros feladat közben veszett össze Biró Ica és Gáspár Evelin.

Két dudás nem fér meg egy csárdában, vagyis jelen esetben két MasterChef VIP 2 versenyző egy konyhapultnál. A kedd esti adásban egy ígéretesnek indult párosítás fullad káoszba és hangos szóváltásba, miután a felek egyáltalán nem találják a közös hangot és ritmust. Bíró Ica a második feladatban kap lehetőséget arra, hogy párt válasszon maga mellé és ő Gáspár Evelint kéri fel, hogy együtt főzzenek a TV2 stúdiójában. Ica fejében összeáll egy koncepció és hamar kiderül, hogy nem is áll szándékában meghallgatni Evelin ötleteit.

A fiatal híresség egy darabig próbálkozik, de partnere folyamatosan ellenáll és ragaszkodik a saját koncepciójához. Evelin egy idő után szóvá is tette a dolgot, amiből aztán parázs vita pattant ki kettejük között. „Bevallom, én fiúval szerettem volna alkotni, mivel nem tudom miért, de én a fiúkkal jobban megértem magamat. Meg úgy gondolom, hogy egy fiú és egy lány sokkal harmonikusabban tud együttműködni a konyhában. Meg sem hallgatta a koncepciómat Ica. A munkafolyamatokban sem hagyott érvényesülni, teljesen haszontalannak éreztem magam”-mondta az adás közbeni interjúban Evelin.

Bíró Ica sem érezte jól magát a feszült helyzetben. „Ő azt szerette volna, én ezt, tényleg mindenben ellentmondott. Ráadásul kétszer a lányom lehetne, mindegy ez nem is téma. Nekem kicsit csalódás, ráadásul magam választottam”- panaszolta az egykori Metál Lady. Hogy végül mi sült ki a páros munkájából és, hogy sikerült-e értékelhető ételt összehozniuk, az kiderül kedd este a Tények után.

Az alma nem esett messze a fájától Gáspár Evelinről kevesen gondolnák, hogy remekül boldogul a konyhában, pedig a TV2 gasztronómiai csatájából kiderül, hogy bizony odafigyelt, amikor Bea asszony odahaza serénykedett. „Igazából a véremben van a főzés és egy ideje már komolyabban foglalkoztat is a gasztronómia. Anyutól rengeteget tanultam már kislányként is, de amióta ő is magasabb fokozatra kapcsolt, még jobban érdeklődöm és ennek meg is lett az eredménye. az alapok megvannak, ami komoly magabiztosságot ad nekem a versenyben”- mondta lapunknak Evelin.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elmaradt a nyár, júniusban még a hó is esett

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője