Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.25.

Riksáról adott karanténkoncertet Ganxsta Zolee

Mostantól minden héten csütörtökön útjára indul egy riksa, melyen egy ismert előadó ad koncertet az otthonmaradóknak.

Sokan meglepődtek csütörtök délután, amikor Döglégy rázendített ismert slágereire egy riksán ülve. Ő volt az egyik első fellépője a Karanténkoncerteknek, amely a Bakáts térről indul mostantól csütörtök délutánonként.

A kezdeményezés lényege, hogy úgynevezett kontaktusmentes koncertélményt nyújtsanak az önkéntes karanténba vonult lakosoknak. A rappert Takács Vilkó kísérte gitáron, így a közönség az ablakon kihajolva nemcsak Ganxsta Zolee megszokott stílusában hallgathatott dalokat, hiszen a rapper, kedvenc blues számait is előadta, miközben járta a fővárosi utcákat.

A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, így természetesen lesz még folytatás. A szervezők tervei szerint mostantól a veszélyhelyzet végéig, minden héten csütörtökön indul majd útnak egy-egy riksa délután 3-kor. Ezzel az akcióval a bajba jutott művészeket is támogatni szeretnék, hiszen minden előadónak bruttó 50 ezer forint felléptidíjat fizetnek a járvány idején.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője