Létrehozva: 2019.11.20.

Zaklatási botrány: a Színművészeti is vizsgálatot indított Gothár ellen

Gothár Péter maga jelentette be, hogy ő a Katona József Színház zaklatási botrányának főszereplője.

Nyilvánosság elé lépett a Katona József Színház zaklatással vádolt munkatársa. Maga Gothár Péter vallotta be, hogy méltatlanul viselkedett, és a nyilvánosság előtt kért elnézést tettéért.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Ahogy azt a Ripost is megírta, Gothár 2002 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. 2007-ben pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem tiszteletbeli doktori címet adományozott neki.

Az intézmény most közleményt adott ki, amelyből kiderült, a rendező vizsgálatot kért önmaga ellen.

„A Katona József Színház által a tegnapi nap folyamán közzétett nyilatkozattal összefüggésben Gothár Péter, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára a mai napon megkereste az egyetem vezetőjét, és etikai vizsgálatot kért önmaga ellen. Az egyetem vezetősége haladéktalanul kezdeményezte eseti etikai bizottság felállítását. A vizsgálat lezárultával az eredményről tájékoztatjuk az egyetem polgárait és a közvéleményt” – olvasható a közleményben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett