Létrehozva: 2018.07.06.

Visszakapja jogosítványát Gesztesi Károly, ekkor ülhet a volán mögé

Súlyosan ittas állapotban ült kocsiba a színész, majd autóbalesetet szenvedett, ezért két évre bevonták a jogosítványát, nemsokára azonban visszakaphatja.

Pár hónapon belül újra volán mögé ülhet Gesztesi Károly, aki két évvel ezelőtt ittasan szenvedett autóbalesetet, emiatt bevonták a jogsiját. Az eltiltás hamarosan lejár, a színész nagyon örül, hogy hamarosan újra vezethet. 

"Nagyon örülök, hogy a balesetem után nemsokára újra autót vezethetek. Most még nem tudom, hogy milyen autót szeretnék, mert sokáig nem vezettem, és pont azon tanakodunk a fiaimmal, hogy milyen járgányt vegyek, ők adnak tanácsot. Szóba került a családi autó, a dzsip, de még a sportautó is. Van még azért egy kis időm gondolkozni. Egy ideig az anyósülésen ültem, meg leginkább hátul és a különböző feladataimra, produkciókra is sofőrrel visznek. Bár hiányzik a vezetés, nem biztos, hogy olyan sokat leszek volán mögött. Sokszor választom majd inkább a tömegközlekedést, és bár nem akarom reklámozni a BKV-t, úgy érzem, jól működik. Nagyon könnyen el tudok jutni akárhova, az utazóközönség pedig kifejezetten élvezi, ha találkozunk" - mondta el a Lokálnak Gesztesi, 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett