Létrehozva: 2015.07.10.

Veszélyben érzik magukat a légkonditól Kordáék

Fertõzést kaptak autójuk klímájától, pedig éppen aznap költöttek egy csomó pénzt a tisztíttatására.

Ugyan nagy a hőség, a Korda házaspár mégis csak nagyon óvatosan meri használni a klímát. Egy komoly megbetegedés figyelmezette arra a népszerű énekeseket, hogy a jövőben sokkal elővigyázatosabbnak kell lenniük a hűsítő berendezéssel.

„Nagyszervizre vittem az autót, ahol, mint utóbb kiderült, elfelejtették kitisztítani a klímát. Mivel nagyon sokat használjuk a kocsit, hiszen ezzel járunk a fellépésekre, nagy veszélynek voltunk kitéve.

Tele volt a levegő fertőző baktériumokkal

árulta el Balázs Klári, aki csak akkor jött rá az autószerviz súlyos mulasztására, amikor már kritikussá vált a helyzet. „Egy hosszabb autóút után mindketten nagyon megfáztunk Gyurival: köhögtünk, kellemetlen panaszaink voltak. Pedig nem hűtöttük le drasztikusan a levegőt. Ez azért is volt furcsa, mert nagyon ritkán betegszünk meg, egészségesen élünk, jó az immunrendszerünk. Ráadásul a hangmérnökünk is megfázott, aki szintén velünk utazott. Azonnal visszavittem az autót a szervizbe, elnézésünket kérték a súlyos hiba miatt.

Szerencsére az egészségünk is helyrejött, de nagyon aggódtam Gyuriért

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin