Létrehozva: 2017.09.04.

Váratlan fordulat: Kiengedik a kórházból Törőcsik Marit

Az egész ország aggódik Törőcsik Mariért, télen került be a szombathelyi Markusovszky kórházba. Mivel hazánk egyik legismertebb művészéről van szó, minden lap igyekszik valamit megtudni arról, hogyan érzi magát. Legutóbb a %RIPOST%-nak sikerült vele személyesen is beszélni, most pedig a Blikk tudta meg a remek hírt, miszerint a színésznő hamarosan hazatérhet velemi otthonába.

A lap azt írja, hogy bár lánya, Teréz mindennap látogatja, a család egy ápolót is felfogadott mellé.

"Mari lánya, Teréz járt be rendszeresen, de úgy gondolta, hogy egy gondozóra is szükség van. Egy fiatal hölgyet kért fel, aki ott van Marival mindig. Boltba megy neki, intézi a dolgait, és sokat ül az ágya mellett, beszélget vele, biztatja" – mondta a lapnak az informátoruk, aki azt is elárulta, hogy mekkora szüksége is van erre a társas érintkezésre a művésznőnek.

A lap munkatársa Törőcsik Mari lakhelyén, Velemben is járt, ahol kiderítette,  a helybé­liek is várják haza. A háza nem üres, ottjártukkor egy középkorú férfi végezte a ház körüli teendőket.

Mari még nincs itthon, de azt mondták a kórházban, hogy pár napon belül hazajöhet. Itt van már az ideje"

– mondta szűkszavúan a férfi, majd tovább folytatta a kert ápolását, készülve Törőcsik fogadására.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meglepő dolgot találtak a Föld mélyén, az életünkre is hatással lehet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin