Létrehozva: 2020.01.07.

Újabb részletek: ezt állította VV Fanni meggyilkolásával vádolt férfi

A keddi tárgyaláson vallomást tett B. László, de tagadja a gyilkosságot.

Ahogy arról a Ripost beszámolt, kedden zajlott a Fővárosi Törvényszéken a VV Fanni gyilkosságának tárgyalása. B. Lászlónak 30 évet ajánlott az ügyész, amit a gyanúsított nem fogadott el.

A tárgyaláson elmondta, nemhogy nem ölte meg Fannit, de még csak nem is bántotta. B. László ezután előadta a saját verzióját a történtekről: Fannival egy közös céget akartak alapítani, azért pont vele, mert 25 év alatti bejelentett állás nélküli volt, és támogatást tudott volna felvenni rá.

Amikor azonban megérkezett, a kettejüket összehozó nő azzal fogadta, hogy

Fanni bepezsgőzött és beszívott,

és segítsen nekik, mert mindketten bajba kerülnek. Ezután elvitte egy előre megbeszélt helyre, ahol átadta őt olyan férfiaknak, akik “tudják mit kell ilyenkor tenni”.

A tárgyaláson előkerült egy levél is, amit egy volt zárkatársa írt, azt állítva: neki elmondta, hova rejtette a holttestet. A levelet becsatolták a bizonyítékok közé, a férfit meg fogják hallgatni. B. azt állítja: soha nem ült vele egy zárkában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin