Létrehozva: 2016.09.10.

Újabb fordulat a Liptai-Fridi háborúban

Tizennégy éve vesztek össze.

Friderikusz Sándor hosszú évek után végre kibékült Liptai Claudiával. A tévés szerdán megnézte a várandós műsorvezetőt a NőComment! előadásban és meg is dicsérte. Ez már csak azért is meglepő, mert a kapcsolatuk legendásan nem jól indult: Fridi korábban lufinak és a televíziózás torzszülöttjének nevezte a TV2 sztárját.

A tévésnek végül persze nem lett igaza, Liptai mindig képes újat mutatni magából és most is egy vezető tévécsatorna, a TV2 arca.  Õ lesz a SuperTV2-n hetente jelentkező Extrém Activity házigazdája is, mellette pedig a NőComment!-ben több sztárral együtt fejti ki véleményét a színpadon. Legutóbb épp a MOM kulturális központban, ahol nagy meglepetésre a közönség soraiban ott volt Friderikusz Sándort és Tereh Istvánt is.

A tévés és az Első Emeletből megismert Tereh egyébként régóta barátok. A menedzser az előadás előtt véletlenül futott össze egy közeli parkolóban Friderikusszal, aki nem tudott arról, hogy olyan előadás kezdődik, amiben Liptai Claudia is részt vesz, de azonnal kíváncsi lett.

"Sándor azt mondta, nagyon érdekli, hogy a szereplők hogyan tudják a nézőket lekötni úgy, hogy tulajdonképpen csak egy helyben ülnek és történeteket mesélnek. A végeredmény azonban tetszett neki. Claudiáról azt mondta, valóban hektikus a kapcsolatuk, de ezúttal ügyesnek tartotta a műsorvezetőt. Clau pedig jókat mondott, jókor szólalt meg jó helyen, Sándor pedig pont ezért volt kíváncsi a második felvonásra is. Aki ismeri őt, az tudja, milyen nagy dicséret tőle, hogy nem ment el a szünetben, végig ott maradt és élvezte az előadást" – mondta a Lokálnak Tereh István, akinek szintén nagyon tetszett a hölgyek és Hajós András produkciója. Még azt is elárulta, hogy a nagy sikerre való tekintettel más városokba is szeretnék elvinni az előadást, melynek szervezését, menedzselését ő végzi majd. Friderikusz az előadás után beszélgetett Claudiával, gratulált is neki.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin