Létrehozva: 2016.10.18.

Újabb fejlemények Lajsz András verekedős botrányáról!

A koktélkirály állítja, soha nem ártott senkinek, mégis egyre nagyobb bajba keveredik.

Tovább folytatódik Lajsz András kálváriája, aki a gyanú szerint június közepén rátámadt két közterület-felügyelőre. A koktélkirály a %RIPOST%-nak elárulta, súlyos testi sértés miatt január végéig tovább nyomoz ellene a rendőrség, a meghurcoltatás következtében ráadásul anyagilag is kezd teljesen tönkremenni.

"Súlyos testi sértés ügyében nyomoznak ellenem, amikor senkit nem bántottam egy ujjal sem! Ezért kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphatok, pedig már az egészségem is ráment a sok rágalmazásra, három infarktusom volt!" - fakadt ki Lajsz András, akit elkeserít, hogy a rendőrség az összes tanút elutasította, aki mellette tanúskodott volna.

A másik félnek elfogadták a tanúit, sőt, látleletet is vetetett, de fogalmam sincs, hogyan, amikor én nem bántottam őt!

A hírességben a családja tartja a lelket, de a mindennapjait a folyamatos idegeskedés mellett anyagi problémák is megnehezítik. A probléma újkeletű, most már nem csak a rendőrségi ügyével járó stresszel kell megbirkóznia, hanem azzal is, hogy ha ez így folytatódik tovább, az évtizedeken át épített vállalkozása lassan csődbe megy.

"Amióta kirobbant a botrány, jelentősen visszaesett az éttermem látogatottsága. Ha régebben eljöttek naponta százan, most jó, ha húszan vannak. Rettenetesen drága mulatság fenntartani az üzletet, hiszen a helyiséget is bérelem, emiatt pedig korábban nagy összegű kölcsönt vettem fel, amit lassan alig tudok kifizetni.

Ráadásul rendezvényekre sem hívnak. Tavaly ilyenkor már betelt a naptáram, most csupán két helyre hívtak decemberben.

Fogalmam sincs, miért éri meg bárkinek az, hogy engem tönkretegyen, de nem hagyom magam, talpra állok!"

Lajsz András bízik benne, hogy nem fog börtönbüntetést kapni, idővel pedig sikerült majd tisztára mosnia a nevét, hiszen a többi börtönviselt magyar híresség példáját látva tudja, mindez lehetséges.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál

FÜLES

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

FÜLES

Mi történt? Mankóra támaszkodva fotózták le Kárpáti Rebekát