Létrehozva: 2018.05.02.

Újabb botrányba keveredett Jolly! Élő videóban üzent!

Az énekes a Városligetben lépett fel május elsején, ahol nem minden alakult zökkenõmentesen...

Jolly az elmúlt hetekben sokakkal összetűzésbe került: ausztriai klipforgatásán illegális pirotechnikai eszközök miatt kapcsolták le a rendőrök, aztán pedig Bódi Gusztival alakult ki nézeteltérése.

Most pedig Kunu Mariora akadt ki élő videójában. Szerinte az énekes valótlanságokat állított róla és feleségéről.

"Kunu Mário tegnap az élő bejelentkezésében azt mondta a rajongóinak, hogy azért nem tudott fotózkodni a tegnapi majálison, mert ha ő fotózkodik a rajongóival, akkor a Jolly meg a Suzy nem fog tudni kinek énekelni a színpadon, mert nem lesznek emberek. Ez nagyon érdekes, mert amikor én megérkeztem a helyszínre, akkor ment el a fellépő művész úr. Több mint tízezer ember várt ránk a színpad előtt, akik a nevünket kiabálták. A Kunu Márió azt állítja, hogy miattunk nem tudott fotózkodni, ez nem igaz” – mondta el Jolly és hozzátette, hogy rosszul esett neki Mario kijelentése.

A %RIPOST% Kunu Mariót is megkereste az ügyben, aki elmondta, hogy őt a rendezvény főszervezője kérte arra, hogy ne menjen ki autogramot osztani! „Ez egy félreértés! Az élő videómban arról beszéltem, hogy a főszervező kért meg engem arra, hogy ne fotózkodjak, mert Jolly és Suzy közvetlenül utánam jönnek, és ha nekiállok fotózkodni, akkor a fél tömeget elvonzom és nem jut elég figyelem a Jollyékra. Nagyon sokan voltak a majálison és kevés volt a biztonsági ember, emiatt nem lett volna biztonságos kimennem az emberek közé” – mondta el Mario, aki nem szeretett volna senkit megbántani kijelentésével.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Vezércikk – A baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett