Létrehozva: 2021.12.02.

Elszólta magát Tóth Andi a házasságról, ilyen férje lesz az énekesnőnek

Az énekesnő úgy gondolja, nem fog sokáig tartani a hazai népszerűsége. Így továbbra is azok véleményére ad valamit is, akik tényleg ismerik.

Hiába szerette meg végre az ország, Tóth Andi biztos benne, hogy ez nem fog sokáig tartani. Elmondása szerint megszokta a bántást, és azt is biztosra veszi, hogy hazánkban szerelmes sem lehet.

Fotó: Máté Krisztián (MK) Ripost

Elmondta, Magyarországon még nem talált rá az igazi szerelem, ezért úgy érzi, egyszer majd külföldi férje lesz.

„Persze jó lenne fiatalon férjhez menni, és gyereket szülni, ez továbbra is egy nagyon szép gondolat, de eddig minden kapcsolatomban ez volt a probléma. Hogy én komolyan terveztem, ők meg nem. Ha másképp alakult volna, akkor már az első barátomhoz is feleségül mentem volna. Szerintem ez nem kor függvénye. Simán megállapodnék, de legalább már nem görcsölök rá erre a kérdésre. Azért sem, mert még nem találkoztam Magyarországon olyan férfival, aki komoly kapcsolatot szeretne. Komoly férfival se nagyon, sőt még igazi férfival sem” – árulta el kendőzetlenül a véleményét Tóth Andi a Story magazinnak.

Azt is hozzátette, hogy most egyébként is inkább a karrierjére szeretne koncentrálni a magánélete helyett. Mindezek után a fiatal énekesnő azt is tisztázta, hogy mi van pontosan közte és Andrei Mangra között. Ugyanis a Dancing with the Stars műsorában csak úgy izzott köztük a levegő.

„Naponta olvasom a cikkeket, ahol azt találgatják, hogy mi van köztünk. De az igazság az, hogy csak barátok vagyunk” – jelentette ki Andi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin