Létrehozva: 2021.09.26.

„Egy pár vagyunk” – Tóth Andi kitálalt Andrei Mangráról

Szombaton startolt el a Dancing With The Stars, ami rögtön magasra tette a lécet nem csak a táncok, de produkciók közti események tekintetében is.

Noha ruhája pont olyan kihívó és szexi volt, mint amire számítani lehetett, Tóth Andi mégis sokakat meglepett szombat este, egyfelől a kiváló teljesítményével, másrészt azzal, hogy tőle szokatlan módon vasfegyelemmel táncolta végig a koreográfiáját. A vagány énekesnő azt mondja, Andrei Mangrának köszönheti, hogy ilyen jól teljesített.

Fotó: TV2

„Sokan mondják, azt, hogy Andreijel megjátsszuk magunkat, hogy ilyen jóban vagyunk, pedig a köztünk lévő szikra teljesen őszinte. Két hónapja szinte minden időnket együtt töltjük, több van köztünk, mint munkakapcsolat. Egy pár vagyunk, a szónak abban az értelmében, hogy erős kötelék, barátság alakult ki közöttünk. A fegyelmet, amit láttak a nézők rajtam, neki köszönhetem.”

A páros akrobatikus elemekkel teletűzdelt koreográfiájában az énekesnő többet volt a levegőben, mint a földön, ennek köszönhető, hogy többször láthattunk szexi villantásokat tőle.

Természetesen a Tóth Andi–Andrei Mangra páros csak egy volt a Dancing With The Stars versenyzői közül. Hogy mit látott még a Bors munkatársa a színfalak mögött, és mit árult el Demcsák Zsuzsa nekünk, kiderül a hétfői Borsból! Keresse az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be