Létrehozva: 2018.08.24.

Taxisok találtak rá a kóborló Curtisre

Miután a rapper se szó, se beszéd faképnél hagyta a koncert elõtt Majkát és a közönséget, égre-földre keresték.

A szeged.hu információja szerint Curtis ugyan elutazott a csapattal Szegedre, de ott is a droghoz nyúlt, majd egyszerűen eltűnt a koncert helyszínéről, és Majka végül nélküle állt színpadra. Ebben a felfokozott idegállapotban szaladt ki Majka száján, hogy nem folytatja az együttműködést Curtisszel.

A portál arról is írt, hogy hajnalban a SZIN-en már arról pletykáltak, hogy a rapper a szegedi utcákról került elő rossz állapotban, ezért a helyi kórház sürgősségi osztályára szállították. A kórház és a mentőszolgálat ugyan nem erősítette meg a szóbeszédet, de egy helyi taxis érdekes adalékkal szolgált lapunknak.

"Kora este érkezett egy kérés a rádión, hogy Curtis eltűnt, és feltehetően valahol Szegeden és környékén kóborol beszámíthatatlan állapotban, ezért figyeljünk, és ha meglátjuk, értesítsük a mentőket, vagy próbáljuk meg legalább a fesztiválra vinni, hogy a csapata gondozásba vegye.

Nem sokkal később egy kolléga megtalálta és mentőt hívott hozzá…

- mesélte a %Ripost%-nak a szegedi taxis. Az év botrányáról a %RIPOST% napilap pénteki számában hosszabban is olvashat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin