Létrehozva: 2020.12.24.

Szulák Andreának két dolgot is megtanított ez az év

Úgy érzi, hosszú idő után végre egyensúly van az életében.

Szulák Andrea számára tanulságos volt a 2020-as év! A műsorvezető élete a sok nehézség ellenére végre egyensúlyba került, így nyugodtan vág neki az új esztendőnek.

BUdapest Operettszínház A mosoly Évada

„Egyensúly van most az életemben, már tudom, hogy a kevés is elég. De megtanultam tudatosan nemet is mondani, ami nekem egy hatalmas tapasztalás. Eddig ugyanis megbízható közkatona voltam, aki soha nem mond ellent a felettesének, akkor sem, ha ez a saját kárára válik. Idén ezzel sikerült leszámolnom, és ez hatalmas felszabadultságot jelent” – mondta a Blikknek Andi, aki az év utolsó napjait a szeretteivel fogja tölteni.

„A választott családom az a szűk baráti társaság, akikkel idén is összejövünk karácsonykor. Természetesen Rozina édesapja is meglátogat minket, de ő is megy majd hozzá. Sok olyan program elmaradt sajnos idén, amit nagyon szeretünk, jövőre remélem, be tudjuk pótolni a közös anya-lánya utazásokat és programokat” – fogalmazott a műsorvezető, aki házi süteményekkel és ürmösborral szeretné meglepni a vendégeit.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be