Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.17.

Kitálalt a szomszéd: visszatért Törőcsik Mari nevelt fia Velembe

A szomszéd boldogan mesélt Son gyerekkoráról és hogy mikor volt szerinte a legboldogabb a színésznő.

Két hónappal ezelőtt hunyta le örök álomra a szemét a legendás művésznő. Imádott velemi otthona azóta némán áll és őrzi emlékét. A házat senki sem bolygatja, még Törőcsik Mari nevelt fia, Son sem, aki néhány éve a legnagyobb titokban tért haza a faluba.

A színésznő egykori szomszédja, Margit néni a Story magazinnak mesélt a boldog időkről. Elmondása szerint akkor voltak a legboldogabbak, amikor Maár Gyula rendező és Törőcsik Mari hazahozták a vietnámi háború poklát átélt kisfiút. Sonra jómaga is sokat vigyázott.

Törõcsik Mari

„A gyerekeim vele együtt nőttek fel. Ez az egész kert egy hatalmas játszótér volt számukra, itt folyton nyolc-tíz apróság rohangált. (…) Most már persze jól beszéli a nyelvet, de emlékszem, kisgyerekként akadtak nehézségei” – árulta el Margit néni, aki azt is hozzátette, hosszú évek után végül Son visszatért feleségével és kislányával Velembe.

„Sont mégis visszahúzta a szíve, hiszen gyerekkora óta itt élt, ide vágyott vissza. Nem egyedül érkezett, jött vele a felesége és a kislánya, Zsófi is. Nem messze innen vett egy romos házat, amit lebontott, és újat építtetett a helyére. Nagy kertje van nyulakkal, fácánokkal, tyúkokkal” – mesélte a nyugdíjas asszony.

A lap felkereste Törőcsik Mari színésznő nevelt fiát is, akin egyértelműen látszottak a gyász és a fájdalom jelei. Azonban nyilatkozni nem kívánt: azt mondta, nem áll készen, hogy beszéljen az életéről…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban