Létrehozva: 2019.04.07.

Õszinte vallomás, visszatérne szakmájához a TV2 sztárja

A népszerû mûsorvezetõrõl kevesen tudják, de matematikatanárként dolgozott.

A TV2 népszerű műsorvezetője, Istenes László a karrierjét középiskolai tanárként kezdte, több mint 10 évig matematikát oktatott, ám egy televíziós megkeresésnek nem tudott nemet mondani. Bár döntését egy pillanatig sem bánta meg, azt elárulta, sokszor kacérkodik a gondolattal, hogy milyen lenne újra órákat tartani.

"Hiányzik a tanítás, mert nagyon szerettem. Imádtam a gyerekeket, bízom benne, hogy ők is engem. Õrületesen nagy sikereket éltünk meg együtt.

Néha még kacérkodom is a gondolattal, hogy olyan jó lenne visszaállni egy kicsit, így 23 év után

- jelentette ki Jakupcsek Gabriella műsorában Istenes László, ám azt, hogy újra gyermekeket tanítson, a jelenlegi munkája mellett nem tudja kivitelezni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései