Létrehozva: 2021.04.11.

Ilyen tünetei maradtak Szily Nórának a koronavírus-fertőzés után

Szily Nóra bízik benne, hogy a fertőzés elmúltával már túl van a nehezén.

A műsorvezetőt padlóra küldte a vírus, az ijesztő tünetekről akkor be is számolt.

A vírus nem csak fizikailag, egzisztenciálisan is padlóra küldte Nórát
Fotó: DFP

„Ma két hete, hogy az első tünetek jelentkeztek. Először egyre nehezebben tudtam levegőt venni, majd annyira fulladoztam, hogy ki kellett rohannom a házból a levegőre abban reménykedve, hogy ott könnyebben jutok oxigénhez. Közben a lázam felszökött, amelyet öt napig tartó, elképesztő köhögés és rosszullét követett. Folyamatosan rázott a hideg, és az éjszakákat csak félig ülve tudtam eltölteni. Annyira köhögtem, a fiam többször is ki akarta kihívni a mentőket, de nem engedtem” – mesélte Szily Nóra a Borsnak.

Mára szerencsére jobban van, és erről közösségi oldalán is posztolt. Ahogy írja, negatív lett a tesztje, bár komoly alvászavarral küzd a Covid utóhatásaként, hálás, hogy ennyivel megúszta.

Kedveseim❣️ Tegnap a gyorstesztem már negatív lett🙏 Laboreredmény holnap estére várható...🙏 Komoly alvászavarral küzdök... Közzétette: Szily Nóra – hivatalos oldala2021. április 10., szombat

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin