Létrehozva: 2021.04.20.

Megszólalt Szilágyi István gyilkos fiának nagynénje, hihetetlen dolgokat mondott

A vád szerint Szilágyi István tavaly májusban vesztette életét, miután fia különös kegyetlenséggel, egy kalapáccsal agyonverte.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt: vádat emelt az ügyészség Szilágyi István gyilkos fiával szemben, és életfogytig tartó börtönt kértek. A vád szerint Péter különös kegyetlenséggel végzett otthonukban az édesapjával. Kalapáccsal többször fejbe verte, fojtogatta, valamint a mellkasát is megtaposta. Szilágyi István sérülései pedig olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen belehalt azokba.

A hír hallatán, miszerint élete végéig rácsok mögött maradhat Péter, a nagynénje, Humenyánszky Sarolta teljesen összetört. Szerinte ugyanis a férfi nem tehet arról, hogy elkövette a szörnyűséget.

Örökre börtönbe kerülhet Szilágyi István fia
Fotó: Ripost

„Nem akarom elhinni, hogy ilyen súlyos lehet a büntetése Petinek. Nem érdemli meg, hogy az egész életét a börtönben töltse, de ha esetleg valaha ki is engedik, már öregember lesz, ki fogadná be? Szörnyű ez az egész, és tudom, hogy nem ő tehet róla…” – mondta a Blikknek Sarolta, aki szerint azért történhetett meg a tragédia, mert szülei többször megkérték a fiukat, hogy keressen magának munkát.

„Rossz és nehéz gyerekkora volt, szerintem azért történt a tragédia, mert a szülei állandóan noszogatták, hogy keressen munkát. Ha nem szekálják, talán nem történik meg a gyilkosság sem.”

Sarolta szeretne beszélni a gyilkos férfivel

„Nem tudom, miként lehetne kapcsolatba lépni vele, de akarom, hogy tudja, megbocsátok neki. Szeretem őt, de persze, elfogult vagyok, hiszen az unokaöcsém. Remélem, jól alakul a sorsa, nem bezárva tölti azt a sok évtizedet.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Közösen lép fel a Liverpool és a Manchester United az angol foci legundorítóbb megnyilvánulása ellen

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin