FÜLES

Szenzációs: Radics Gigi elárulta kisbabája nevét

Nemcsak a jövevény nemét, de már a nevét is tudják a boldog szülők.
  • Szerző: Ripost

Rajongói már biztosan tűkön ülnek, hogy egyre több mindent megtudhassanak Radics Gigi és szereleme, Áron születendő gyermekéről. Az énekesnő álma teljesül, hisz fiatalon lesz anyuka. Most azt is leleplezték a boldog szülők, hogy mily nemű lesz első gyermekük, sőt, már a nevét is tudják!

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Mindig úgy képzeltem, hogy az első fiú lesz. Csupán azért, hogy ha később húga születik, nagy bátyó módjára vigyázhasson rá. Ehhez a képhez tartottam magam mindaddig, amíg kiderült, hogy kislányunk lesz” – vallotta be az énekesnő a Story magazinnak.


Azt is elárulta, az utóbbi pár vizsgálat során már szerelme is vele tarthatott, aminek hihetetlenül örült, hiszen a várandósság során történő minden egyes vizsgálat jelentős esemény, amit szeretne megosztani párjával is. Már nevet is választottak: Bella Szófiának fogják hívni első gyermeküket.

„Mindenki sejtette, épp csak az anyukája nem érezte meg. Aznap, amikor a neme kiderült, Áron nem jöhetett be velem az ultrahangra a koronavírus-járvány miatt, így a vizsgálat után nem az orvostól, hanem egyenesen tőlem tudta meg a hírt. Nagyon örült, mert ő is úgy érezte, lányos apa lesz” – mesélte nevetve Radics Gigi, aki azt is elárulta, hogy remélik a szülőszobába is vele tarthat Áron. A picit októberre várják és már számolják a napokat.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?