Létrehozva: 2015.11.18.

Súlyos döntés: eldőlt Lagzi Lajcsi sorsa

Most már biztos, hogy a népszerû trombitás a rácsok mögött tölti a karácsonyt, a bíróság ugyanis elutasította a csalással és vesztegetéssel vádolt sztár családjának fellebbezését. Lajcsi szerettei valósággal sokkot kaptak a szigorú döntés hallatán.

Minden bizonnyal ez lesz Galambos Lajos életének legszomorúbb karácsonya, a csalással és vesztegetéssel vádolt sztár ugyanis kénytelen lesz a cellájában tölteni az ünnepeket, sőt az újévet is a rácsok mögött kell majd köszöntenie.

A bíróság másodfokú tanácsa ugyanis szigorú döntést hozott: elutasították az előzetesben lévő zenész családjának fellebbezését, ez pedig azt jelenti, hogy

a börtönben lesoványodott Lajcsi január 24-ig biztos nem szabadulhat.

A hírt a sztár mindkét ügyvédje, dr. Belényi András és dr. Szilágyi Roland is megerősítette a Borsnak, majd hozzátették: A népszerű mulatós zenész szerettei azért bíztak a bíróság kedvező döntésében, mert Lajcsit olyan bizonyítékok miatt tartóztatták le, melyeket elvileg fel sem használhattak volna ellene.

Most már azonban csak a csoda segíthet a börtönbe jutott háromgyermekes apukán, akinek ízléstelenül már a halálhírét is terjesztik az interneten.

A lap megpróbálta elérni Lajcsi feleségét, Galambos Boglárkát is, ám ő nem kommentálta az eseményeket. Egy családhoz közeli forrás szerint azért, mert valósággal sokkolta őt a hír, hogy a férje nélkül kell töltenie a szeretet ünnepét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be