Létrehozva: 2016.07.07.

Sosem találod ki, mire vágyik az RTL-en meztelenkedő színésznő!

A csinos színésznõ még csak huszonnégy éves, de a munka mellett egyedül neveli két gyermekét.

Szorcsik H. Viki élete végre rendeződött, miután hónapokig attól volt hangos a sajtó, hogy gyermekei apjával megromlott a kapcsolata. A színésznő és volt párja viszonya az elmúlt egy évben nem volt botrányoktól mentes.

"Mondhatom, hogy jó a viszonyunk, bár nem kérdezgetjük egymást a másik magánéletéről. A szakításunk első négy hónapja volt durva, de aztán az ügyvédem kezdeményezésére leültünk, és megegyeztünk. A gyerekeket én nevelem, de az apukájuk akkor látja őket, amikor csak szeretné. Most is nála voltak két napot" - mesélte Viki a %RIPOST%-nak, és elárulta, bár Levente nevű barátjával szakított, de most is párkapcsolatban él, erről viszont egyelőre nem szeretne beszélni.

"Ha biztosan tudhatnám, hogy az a férfi, akit szeretek, életem végéig mellettem fog maradni, akkor azt mondanám, hogy ismét szülnék. De így más, egyébként sem könnyű a két kicsivel."

A színésznő ráadásul a Spirit Színház társulatának tagja lett, és első színpadi szerepére készül, amit igazi kihívásként él meg.

"A Száz év magányban játszom, Papadimitriu Athina pedig szinte a pótanyukám lett, hiszen a magánéletünkben mindketten ugyanazt éltük át. A színház teljesen más, mint egy forgatás, de mindenki nagyon segítőkész" - árulta el a fiatal anyuka, aki hozzátette, most, hogy gyermekei öt- és háromévesek,

szívesen visszamenne a Jóban Rosszban-ba.

"Nagyon hiányzik a sorozat, szívesen szerepelnék újra. Pont most fogom meglátogatni a csapatot, mert már három éve nem voltam ott. De a Válótársakra is nagyon büszke vagyok. Remek csapattal dolgozhattam együtt, a rendező és Stohl Buci segítségével minden gátlásomat sikerült levetkőznöm."

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései