Létrehozva: 2016.07.20.

Sosem találod ki, ki játssza a magyar himnuszt a Forma 1-en

Óriási megtiszteltetés érte az apró virtuózt. Még csak 13 éves, de máris felnõtteknek való feladatot bíztak rá. A Virtuózok produkció jóvoltából õ játszhatja el a Himnuszt július 24-én a Forma 1 Pirelli Magyar Nagydíj fõnapján.

Noha Boros Misinek már van tapasztalata hasonló rendezvények kapcsán, mégis izgalommal és örömmel várja a fellépést.

„Nagyon örültem neki, ugyanis hatalmas Forma egy rajongó vagyok, és így lehetőségem is lesz arra, hogy életemben először élőben is megnézhessek egy futamot.” – mesélte lelkesen Misi a %RIPOST%-nak, aki azt is elárulta nekünk, ki a kedvenc pilótája.

Nálam Hamilton a favorit. Remélem, hogy személyesen is találkozhatok majd vele.

Azt mondták, lesz rá lehetőségem, hogy beszélhessek vele, autogrammot kaphassak tőle.”

Noha az ifjú tehetség egy három hetes nyelvkurzus idejére Nagy-Britanniába költözött, egy percig sem hanyagolja a gyakorlást.

Rengeteget zongorázom. Ma is játszottam egy iskolai fellépésen, és egyébként a szobámban is van egy saját hangszerem, amin bármikor tudok gyakorolni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin