Létrehozva: 2021.01.09.

Sokkoló titok derült ki Diana hercegnőről

Diana hercegnő mindent megtett, hogy visszacsábítsa Károly herceget.

Bizarr módszerekkel akarta visszacsábítani az ágyába Diana hercegnő Károly herceget. Legalábbis ezt állítja egy új botránykönyv. A brit királyi család egyik korábbi bennfentese, Robert Lacey most megjelenő könyvében azt írja, hogy Diana hercegnő többször is azt tettette, hogy részeg. Azt gondolta ugyanis, hogy így Károly majd könnyűvérűnek látja és reménykedett benne, hogy ettől izgalomba jön a herceg.

Fotó: PATRICK RIVIERE / AFP)

Károly és Diana a 80-as évek végére elhidegültek egymástól, bár Diana mindent bevetett, hogy megmentse házasságát. A könyvben az is tényként szerepel, hogy Diana idővel még azt is felajánlotta, hogy parókát visel, hátha így jobban emlékezteti Károlyt a szeretőjére, Kamillára.

Diana és Károly válását 1996-ban mondták ki hivatalosan, ám előtte 1995-ben Diana a BBC-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a házasságukban már egy ideje hárman voltak. Sőt, a hercegnő már három évvel korábban arról beszélt beszédtechnika tanárának, hogy férje Harry nyolc éves kora óta alig vitte őt ágyba – írta a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései