Létrehozva: 2015.07.13.

Saját jógastúdiójáról is lemondhat Pécsi Ildikó menye?

Pártos Csilla nagy álma volt a rózsadombi jógastúdió. Most ezt is elvesztheti.

Válása után is minden eszközzel harcol igazáért Pártos Csilla, Pécsi Ildikó fiának volt felesége. A bíróságon és a sajtóban is hatalmas csatározások folynak a két fél között. A színésznő egykori menye sokat köszönhet Pécsiéknek, ugyanis az a hatalmas ingatlan is a művésznő tulajdona, ahol most él, és amit lehet, hogy hamarosan el kell hagynia.

Exkluzív szalon családi segítséggel

Ám a tágas lakás mellett valószínűleg egykori legnagyobb álmának, annak a rózsadombi jógastúdiónak is búcsút kell intenie, amit egykori férje, Csaba segítségével valósított meg. A Bors értesülése szerint ugyanis apósa és anyósa is komoly összegeket áldozott azért, hogy létrejöhessen az exkluzív szalon, ahol egy havi bérlet nem kevesebb, mint 30 000 forintot kóstál.

Dr. Kamarás Péter ügyvéd  a Borsnak elárulta, ajándékozás esetében döntő kérdés, hogy van-e megállapodás a felek között.

"Az ügytől elvonatkoztatva általánosságban elmondható, hogy első körben az ajándékozás megállapodása dönt, ami valakinek a különvagyonát gyarapítja. Amennyiben a juttatás a család megélhetését finanszírozta, a meglévő életszínvonalát támogatta, akkor a vagyonközösség részét képezi, vagyis elszámolás tárgya lehet"- mondta a Bors munkatársának.

Pártos pedig időt és energiát nem sajnálva vágott bele régóta dédelgetett álma megvalósulásába. Az egykori revütáncos egyenesen Los Angelesbe utazott, hogy mesteri szinten sajátítsa el a jógázás művészetét, hazatérve pedig kidolgozta saját módszerét. Igen ám, de már tengerentúli utazásának finanszírozására is Pécsiék vették fel a hitelt, Csilla önerőből nem tudta volna fizetni a költségeket.

Hangulatkeltés Pécsi Ildikó ellen?

A jól menő stúdió sorsa most azon múlik, sikerül-e megegyezniük a viaskodó feleknek. Csilla mindenesetre továbbra is visszamenőleg havi 150 000 forint tartásdíjat követel.

Ahogy arról szombaton a %RIPOST% is beszámolt, állítólag Pécsi Ildikó egyik belvárosi ingatlanában szexmasszőrök nyújtottak különböző erotikus szolgáltatásokat. A művésznő és családja felháborodottan tagadja a híreszteléseket. Az ügyben Dr. Bilkei-Gorzó Dávid nyilatkozott:

"A művésznőnek soha nem volt abban az ingatlanban lakása, de még a Belvárosban sem, így nyilván soha senkinek nem adta bérbe. Ez az első szótól az utolsóig hazugság, csak hangulatkeltés ellene. Ez nagyon megviseli őt és a családot. Hogyne viselnének meg a rágalmak egy olyan embert, aki hetvenöt éve példamutató életet él? Viszontlátja magát így a címlapon, ilyen címmel? Legközelebb csecsemőt kínoz, vagy maga lép fel egy kuplerájban? Ez bicskanyitogató. Megfontoljuk a pert és kártérítést kérünk. Ismerve a művésznőt, a befolyt összeget jótékony célra adja egy kutyamenhelynek" - mondta az ügyvéd a lapnak.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett