Létrehozva: 2016.04.18.

Rubint Réka sérüléssel lépett A Nagy Duett színpadára

A fitneszkirálynõ elárulta, nem véletlenül ment csak harmadikra az az ugrás. De egy megható szerelmi vallomást is tett férjének.

A családból nem csak Rékának viszi el az ideje nagy részét a gyakorlás, hiszen Schobert Norbi is továbbjutott, de semmiféle rivalizálás nincs köztük, sőt Réka azt mondja, újra azt a férfit látja, akibe beleszeretett.

Norbi a szívét-lelkét beleteszi. Amennyire határozott és kemény az üzleti életben, annyira el tudja magát engedni a színpadon. Előjön az az énje, amiért annak idején  beleszerettem.

"Szóval szó sincs köztünk rivalizálásról! Sőt, mindig egymás előtt gyakorolunk, segítünk egymásnak, biztatjuk egymást. Szívből kívánom nekik, hogy nyerjék meg A Nagy Duettet." - mondja Réka.

A műsor egyik legviccesebb része az volt, amikor Réka csak harmadikra ugrott fel Pintér Tibor nyakába, de sem a közönség, sem a zsűri nem értékelte ezt negatívan.

Valami miatt nem volt meg ez a fless, hogy menni kell, ugrani kell. Ennek így kellett lennie, ettől volt szerethető ez a produkció. Egyébként a próbákon jól ment, mondjuk az egyik ilyen ugrás közben ki is ment a lábam.

- mondta a %RIPOST%-nak Rubint Réka arról, miért csak nehézkesen ment az ugrás, aminek elsőre kellett volna, és amely közben kellemes perceket szerzett a férfiaknak.

Azt is elmondta, ez a második produkció sokkal nehezebb volt, hiszen nagyon nehéz táncos elemek vannak benne, ráadásul az énekre is figyelni kell közben, de jövő héten sem lesz könnyű dolguk a Wellhello számával.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin