Létrehozva: 2021.01.17.

Pénzzé tették Klapka György utolsó örökségét

Klapka György örökségének utolsó darabjait is pénzzé tette a családja, mindent elosztottak maguk között a gyerekek, ami a vállalkozó után maradt.

Klapka György mindig okosan bánt a pénzével, a vagyona egy részét ingatlanokba fektette, így maradt utána két vidéki ház és egy X. kerületi telek is – a már korábban eladott Vámház körúti lakás és a Normafán épült családi házon túl, ahol a vállalkozó az utolsó napjait töltötte.

Fotó: Ripost/Markovics Gábor

Évekig nem tudták eladni az ingatlanokat, pedig jó pénzt érhettek volna. Egy ingatlanos volt megbízva az értékesítéssel, de csak hébe-hóba jelentkezett be egy-egy vevő. A Keresztúri úti telek ért vagy 100 milliót, de csak jóval áron alul sikerült megszabadulni tőle. Először 70 millióra vitték le a kért összeget, de még lejjebb kellett faragni. A három eladás után nem jött össze a 100 millió forint sem – tudta meg a Blikk egy, a családot jól ismerő bennfentestől.

„Valóban sikerült eladni ezeket az ingatlanokat, az örökösök mindenben megegyeztek, elszámoltak egymás között, és élik boldog civil életüket. Nicole sikerrel viszi a dióültetvényügyeit, ennél többet nem kívánnak megosztani a nyilvánossággal. Édesapjuk halála után szeretnének visszavonultan élni„ – mondta Klapka Nicole ügyvédje, dr. Budai Géza.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin