Létrehozva: 2019.11.01.

Hatalmas öröm érte Palik Lászlót: Ő látogatta meg a forgatáson

A műsorvezető munkáját gyerekei felügyelték a Fuss család, fuss! forgatásán.

Hatalmas meglepetés érte a Fuss család, fuss! forgatásán Palik Lászlót! A műsorvezetőt ugyanis meglátogatta ritkán látott lánya, Júlia, a kivételes alkalom emlékét pedig egy fotó is őrzi. Palik László elárulta, a mindennapi elfoglaltságaik mellett sajnos kevés időt tudnak együtt tölteni, de kapcsolatukon ez egyáltalán nem érződik. A 29 éves lány a műsorvezető első házasságából született, és bár szülei nyolc éves korában elváltak, úgy érzi, egyáltalán nem szenvedett hiányt semmiben.

Fotó: Sulyok László / Ripost

Ám nem csak Júlia látogatta meg az édesapját. Palik nagyobbik fia, Vilmos végig ott volt a forgatásokon, és érdeklődve figyelte apja munkáját.

„Mindketten folyamatosan kérdeztek, és én megpróbáltam a legjobb tudásom szerint, kimerítően válaszolni nekik. Ez hol sikerült, hol nem. Mindent összevetve komoly élményekkel és tapasztalatokkal lettek gazdagabbak a saját elmondásuk szerint” – mondta el korábban a műsorvezető.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett