Létrehozva: 2021.07.10.

Őszintén bevallotta Bochkor Gábor: „Rettegtem, hogy szánalmasak leszünk”

Bochkor Gábor tartott attól, hogyan fogadják majd az ismét összeállt hármasukat. Kilenc év után újra megszólalt a Boros-Bochkor-Voga trió.

Történelmi pillanatnak voltak fültanúi péntek reggel a Retro Rádió hallgatói. Hosszú kihagyás után ismét összeállt a legendás trió: Boros-Bochkor-Voga műsorvezető hármasa.

Generációk nőttek fel a Bumeráng reggeli műsorával, így nem is csoda, hogy azonnali és elsöprő sikert ért el Boros Lajos, Bochkor Gábor és Voga János. Az sms-ek is rekordot döntöttek, hiszen két bejelentkezés között, 200 darab üzenetet kaptak.

Euforikus hangulatba kerültek a műsorvezetők és a hallgatók is
Fotó: Bors

Bocsi szerint már az első közös adásaik alatt működött köztük a kémia, pedig három végletekig különböző emberről van szó. És ez a kémia most sem hagyta őket cserben.

„Izgultam, ennyi adással a hátam mögött is. Nem tudtam, milyen lesz, mit váltunk ki egymásból ennyi év után. Mindenki változott az elmúlt években, nem tudtam, mit tudunk kihozni egymásból. Féltem, hogy szánalmasak leszünk… Három öreg fószer, aki nosztalgiázik, de nem így lett, sőt! ” – mesélte a fergetegesre sikerült adás után a Borsnak Bochkor Gábor.

A reggeli rádiózás királyait a Sláger Rádió Bumeráng című műsorában ismerte és szerette meg az ország 1999 és
2009 között
Fotó: Bors

„Nagyon emocionális érzés volt. Az, hogy ugyanúgy működött köztünk a kémia, csodálatos volt! Ez segített át azon, hogy ne gombóccal a torkomban, könnyekkel a szememben nyomjam végig a műsort. Az meg euforikus, hogy a varázs, ami volt, azonnal működésbe lépett. A harmadik faktora, a hallgatók, hogy mi mit jelentettünk nekik” – tette hozzá Bochkor Gábor, aki azt is megfogadta, hogy mindenképp lesz még folytatás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin