Létrehozva: 2017.12.06.

Orvosok felügyelik Fodor Zsóka állapotát!

A 75 éves színésznõ egészségesebben él, mint valaha! Rendszeresen jár szûrõvizsgálatokra, és vitamindús ételeket fogyaszt!

Fodor Zsóka a téli időszakban fokozottabban figyel egészségére. Az elismert színésznőnek különleges praktikái vannak a betegségek megelőzésére.

"Egy művészember nemcsak magáért felel, hanem a kollégáiért is. Ha egy darabból kiesek, akkor veszélybe kerülhet az előadás. Minden áldott reggel, éhgyomorra megiszom egy pohár gyógyvizet, frissen facsart citromlevet, majd apróra vágott, nyers foghagymát eszek. Sok paprikát, paradicsomot, és C-vitaminban gazdag zöldséget fogyasztok. A homeopátiában nem hiszek, sokkal inkább az orvostudományban. Félévente pedig eljárok szűrővizsgálatokra" - mondta a %RIPOST%-nak Zsóka, aki ki sem lát a sok munkából, szinte folyamatosan színpadon áll.

"Nagy sikerrel játsszuk az Örömlányok végnapjai című darabot, és hamarosan átteszem a székhelyem majd Békéscsabára, hiszen kezdődik a My Fair Lady. Munkából van elég" - tette hozzá a népszerű színésznő, aki influenza ellen védőoltást sosem adat be magának, mert az injekció tünetei is legyengíthetik szervezetét, így szintén veszélybe kerülnének az előadások.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

hirtv.hu

Varga Judit: Magyar Péter nem feltétlenül az az ember a magánéletében, akit ő mutatni akar a külvilágnak

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin