Létrehozva: 2016.12.22.

Orvos bizonyítja: Gesztesi nem iszik!

Gesztesi Károlyt újból alkohollal hozták hírbe. A hírek egy palackot emlegetnek, amelybõl a színész kortyolgatott Hajdú Péter mûsorában.

Állítólag az italnak alkoholszaga volt, legalábbis ezt érezte a Bors újságírója. Az illető az Esti Frizbi felvételén megtalálta a palackot, ami állítólag Gesztesié volt.  Orvosa szerint azonban a májának állapota nem utal arra, hogy újra inna. Lapunk elkísérte a színészt dr. Ketskés Norberthez, aki megállapította, hogy Gesztesi Károly mája regenerálódott. Tehát az egyetlen botlásától eltekintve mostanában nem fogyasztott alkoholt…

"Ez a gép, amivel Gesztesit vizsgáltam, gyorsan feltárja az esetleges kóros folyamatokat. Alkalmas különböző kórokozók kimutatására. Karcsi három hónappal ezelőtt már átesett egy vizsgálaton, akkor voltak gondok a májával, de látszik, hogy az azóta eltelt időben a szerv elkezdett regenerálódni.

Eszerint nem fogyaszt alkoholt

– jelentette ki a táplálkozástudományi szakértő, aki szerint van magyarázat a palack alkoholillatára is.

"Karcsi életmódváltásának része a különféle erjesztett gyümölcs- és zöldséglevek fogyasztása, melyeknek lehet alkoholos illata is. Teljesen kizártnak tartom, hogy abban a palackban alkohol lett volna…”

– fűzte hozzá dr. Kecskés Norbert.

A %RIPOST% napilap felkereste a színészt is a témában.

"Nem mondhatom, hogy nem inogtam meg az elmúlt pár hónapban, nem csináltam titkot abból, hogy fogyasztottam alkoholt a koccanásom előtt. De az egy egyszeri alkalom volt… Két folyadékot fogyasztok, és ezekből mindig van is nálam. Ásványvizet és fermentált gyümölcsitalt iszom, aminek nagyon jók az élettani hatásai. Nincs hozzáfűzni valóm a rosszindulathoz…”

– mondta határozottan Gesztesi.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett