Létrehozva: 2016.02.04.

Nőfaló sztárjainkat megrázta a HIV-fertőzött magyar énekesnő ügye

Néhány napja robbant bombaként a hír, miszerint egy híres magyar énekesnõ évek óta küzd a HIV-vírussal. A hír a magyar könnyûzene csajozógépeit is megdöbbentette.

Napok óta folyik a találgatás, vajon ki lehet az az ismert magyar énekesnő, aki évek óta küzd a HIV-vírussal, és jelenleg is orvosi kezelés alatt áll?

Az információt még a Blikk hozta nyilvánosságra, azóta pedig az is kiderült, hogy a hölgy korábban egy tehetségkutatóban is feltűnt, és már akkor tudta, hogy fertőzött.

A lap betegjogokra hivatkozva nem hozhatja nyilvánosságra az énekesnő személyazonosságát, arra azonban kíváncsi volt, hogy a hazai könnyűzene legnagyobb csajozógépei hogyan vélekednek a megrázó esetről. 

Nagy Feró, a legendás rocker, bár nagyon sajnálja az illetőt, valahol örül neki, hogy fény derült a dologra.

"Maximum a vécén kaphattam volna el hasonló betegséget. Szerintem jó, hogy erre fény derült. Talán a fiatalabb nemzedék képviselői rádöbbennek arra, hogy fontos odafigyelniük egymásra és magukra is."

- árulta el a Blikknek.

Dévényi Tibor is intenzív éjszakai életet élt a 70-es, 80-as években, ő azonban nem is gondolt arra, hogy összeszedhet egy fertőzést.

"Fiatalok voltunk, abban az időben nem is hallottunk a HIV-ről, de a „divatos nemi betegségeket” azért próbáltuk elkerülni. Akkoriban a lányok sikítva harcoltak, hogy odajussanak hozzánk. Én mindig azt választottam, aki a legjobban sikoltozott."

- emlékezett vissza a Három kívánság Tibi bácsija.

Egy másik retro-DJ, B. Tóth László is odavolt a nőkért. Elárulta, őt szerencsére elkerülték a nemi betegségek, ám ismer olyat, aki sajnos megfertőződött.

"A legrosszabbak egyébként nem is nemi úton terjednek..."

- tette hozzá a zenész.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin