Létrehozva: 2018.03.14.

Nem gondoltuk volna: Erre költi megemelkedett nyugdíját Paudits Béla!

A mûvészjáradék óriási segítséget jelent az anyagi gondokkal küzdõ, nagybeteg színésznek! Lapunknak elmondta: mit kezd majd a pénzzel!

Paudits Béla a Jászai Mari-díj után igényelhette meg a művészjáradékot, melyet a napokban kap meg először. Eddig hetvenezer forint volt a színész nyugdíja, márciustól azonban százhuszonegyezer forinttal kap majd többet. Így százkilencvenegyezerre emelkedett a havi bevétele a Madách Színház egykori sztárjának. A %RIPOST% megkérdezte a művészt, mire költi majd a pénzt.

"Eleinte az otthonom felújítására szeretném majd fordítani az összeget, ami bizony nincs túl jó állapotban. Ez egyszobás garzonról beszélünk, amihez évtizedek óta nem nyúlt senki. Bőven van mit javítani" - kezdte a betegeskedő színész, aki új lakást már nem szeretne vásárolni.

"Nagyon örülök ennek a pénznek, hetvenezerből lehetetlen volt megélni. Most jóval több mindenre fog jutni, de új otthont például már nem tudnék venni belőle, és nem is szeretnék. Amíg én élek, ez a lakás kiszolgál engem" - mondta Paudits.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

magyarnemzet.hu

Rengetegen megnézték Varga Judit megrendítő interjúját

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin