Létrehozva: 2019.06.13.

NAV által lefoglalt Győzike-aranyakat árvereznek 26 nap múlva

Az omi­nó­zus ékszereket még 2017-ben, egy ház­ku­ta­tás során kobozta el a show­man­tõl a Nem­zeti Adó és Vám­hi­va­tal.

A %RIPOST% információi szerint kalapács alá kerülnek Gáspár Győző és családja ékszerei!

Minden jel arra utal ugyanis, hogy a showman aranyai kerültek fel a NAV árverési portáljára.

Az oldalon július 6-i meghirdetéssel számtalan olyan ékszer látható, amely Salgótarjánban lesz majd elárverezve.

A portálon fent van többek között egy Győző feliratú, 14 karátos arany medál, valamint egy Evelin felirattal ellátott, szintén 14 karátos arany karkötő.

Győző korábban úgy nyilatkozott, az arany nem az övé, hanem lánya, Evelin tulajdona, aki azt a nagymamától örökölte.

Az is árulkodó, hogy a fotókon a 2017 április 13-i dátum van megadva: ez volt az a nap, amikor a Nemzeti Adó és Vámhivatal 50 milliós költségvetési csalással vádolta meg az énekest és akire éppen ezen a napon kommandósok csaptak le és a házkutatás során több luxusautót és arany ékszert foglaltak le.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin