Létrehozva: 2016.03.07.

Nagyvonalú gesztusa miatt csodálja Gesztesit a fél ország!

Példaértékû akcióba kezdett a nehéz idõszakot átélõ színész, aki rájött, önmagán is segít, ha másokkal jót tesz. Jótékonysági összefogást kezdeményezett az Újpest két agymûtéten átesett focistája, Törõcsik András javára.

Gesztesi Károly az utóbbi időben leginkább botrányai, váratlan bejelentései, vagy éppen aggasztó viselkedése miatt került az újságok címlapjára. A nehéz időszakot átélő színész most viszont egy példaértékű összefogást kezdeményezett.

Jótékonysági akciót hirdetett, hogy így segítse az Újpest legendás focistáját, a két agyműtéten átesett Törőcsik Andrást, akit jelenleg a budakeszi rehabilitációs intézetben ápolnak.

"Sok ember van, aki rengeteget adott ennek az országnak, s mostanra méltatlanul elfelejtették őket"

- elmélkedett a Blikknek Gesztesi, aki minden bizonnyal rájött, magával is jót tesz, ha másokon segít.

Ötlete sikerrel járt, hiszen az MTK és az UTE rangadóján, a szurkolók összefogásának köszönhetően több mint százezer forint gyűlt össze. Az összeget Törőcsik András testvére, Éva vehette át, aki öccse dedikált fotójával lepte meg a színészt.

"Meghatott, hogy a nővére, Éva által küldött nekem egy aláírt fotót, ez a nappalimban kap majd helyet. A tizenhat éves fiam is felismerte, kiről van szó, sőt azzal fogadott, hogy megnézi az 1978-as argentínai világbajnokság meccseit, mert kíváncsi rá, hogyan játszott Törő!"

- magyarázta Gesztesi, akinek akciója különösen elismerése méltó, hiszen személyesen sosem találkozott a legendás játékossal.

Kezdeményezése talán annak a jele, hogy lassan, de biztosan elindult a változás útján, és sikerül kimásznia abból a mély gödörből, melybe hónapokkal ezelőtt került és amelyből úgy tűnt, nincs kiút.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett