Létrehozva: 2021.11.26.

„Tönkreteszitek az életemet” – íme Mihalik Enikő drámai vallomása

Mihalik Enikő saját bevallása szerint borzasztó tinédzser volt.

Fura, gyerekes kislány, majd saját bevallása szerint borzasztó tinédzser volt Mihalik Enikő, aki egyszerre tapasztalta meg szüleitől a szeretetet és a rövid pórázt.

Fotó: ÉVA Magazin

Modellkarrierje kezdetén még ő volt a szeleburdi csaj, később a munka megszállottja lett, az egész világ megismerte, miközben sokáig arra vágyott, hogy tanítónő legyen Békéscsabán. A New Yorkból hazalátogató szupermodell exkluzív interjút adott az ÉVA Magazinnak, amelyben őszintén mesélt életének extrém fordulatairól, Kajdi Csabához fűződő kapcsolatáról és legújabb szerepéről, az anyaságról.

Már az iskolában is a magas vékony szerep jutott Mihalik Enikőnek, ő volt az osztály „fura gyereke”, és a szeleburdisága akkor is megmaradt, amikor 15 évesen modellkedni kezdett és hirtelen a felnőttek világába csöppent. „Úgy álltam hozzá, mintha valami színház lenne, szerepjáték. Mint halloweenkor beöltözni, vagy Barbie-val babázni. Vannak emlékeim róla, hogy egy-két lány furcsán, kicsit rosszallóan néz rám. Hogy ez meg mit művel? Pedig csak szokás szerint jól éreztem magam.”

Fotó: ÉVA Magazin

A kamaszévek hormonváltozásai őt sem kerülték el, mint mondja, borzasztó tinédzserré vált, azokban az években a családjában ajtócsapkodásból is jutott bőven, még egy karácsonyi fotóhoz sem volt hajlandó odaülni. „Utállak benneteket, gyerekként kezeltek, tönkreteszitek az életemet, sosem hagytok békén! 20 éves korom körül bocsánatot kértem anyukámtól azokért az évekért” – mesélte Mihalik Enikő, aki huszonévesen kissé „megszelídült”.

Hiába tapasztalta meg külföldön a teljes szabadságot, modellkarrierjét tanítónői pályafutásra cserélte volna. Végül egy komoly szerződéssel mégis a tengerentúlon kötött ki, és elérkezett a megkomolyodás időszaka. „Robot üzemmódra kapcsoltam, hirtelen nem létezett más, csak a munka. Gép lett belőlem, aki úgy kel, úgy fekszik, úgy étkezik, úgy gondolkodik, úgy beszél, úgy viselkedik, hogy azzal a karrierjének jót tegyen.” Mihalik Enikő a munka megszállottja lett, és görcsös hozzáállásából csak akkor kezdett engedni, amikor megismerte férjét, Dávidot.

Nyáron született meg kislányuk, Rozi, és bár az első hetek megviselték a párt, Mihalik Enikő mostanra lenyugodott, élvezi az anya-szerepet. Mint mondja, önfeláldozásra tanítja ez az időszak. „Van valaki, aki sokkal fontosabb, mint én magam. Mint az én bármim. Egész életemben egyik extremitásból estem a másikba. Mindent nagyon csináltam. Mindennel jól laktam, nincs bennem hiányérzet.”

Mihalik Enikő azt is elárulta, milyen a kapcsolata menedzserével, Kajdi Csabával, akivel 17 éve dolgoznak együtt.

„Ismerem régről azt az oldalát is, amit manapság Cylának neveznek, aki úgy tud sztorizni, hogy potyognak a könnyeim a röhögéstől. De van egy másik, teljesen konszolidált énje is, a komoly üzletember, aki egyébként csupa szív, és igenis lehet vele komoly témákról beszélgetni. Az elejétől kezdve olyan volt nekem, mint egy nagy tesó. Vagy mint a szakmabeli apukám. Felkarolt. Akkor is foglalkozott velem, amikor látszólag nem foglalkozott velem” – ismerte el Enikő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett